Vulkáni kamu
április 21 2010 one Commented
Annak ellenére, hogy a legnagyobb hírportálokon már kérdőre vonták az elmúlt másfél hétben történt légforgalmi korlátozások szükségességét olyan mértékben, ahogy történt én csak egy kisebb storyt emelnék ki belőlük, ami nekem tetszik. Íme:
[...]“A másik eset a British Airways 747-esével történt, ami az indonéziai Galunggung-vulkán fölött átrepülve sérült meg súlyosan. A pilóták a vészhelyzet kezelése mellett tájékoztatták az utasokat is, Eric Moody rövid üzenetét azóta az understatement egyik legszebb példájaként emlegetik:
„Hölgyeim és uraim, itt a kapitány beszél. Egy kisebb problémánk akadt. Mind a négy hajtómű leállt. Átkozottul megteszünk mindent, hogy újra beindítsuk őket. Bízom benne, hogy nem lettek nagyon idegesek.”
A gép 11 ezer méterről 4100 méterre zuhant, ott aztán sikerült beindítani a hármas, az egyes, végül a kettes hajtóművet, a vulkáni hamu azonban annyira megkarcolta a szélvédőt, hogy a kapitánynak felállva kellett elvégeznie a kényszerleszállást, hogy kilásson a gépből.”
forrás: index.hu
Szép mi?






















Ezigen, nem beszari a pilóta