RE: Szlovák nyelvtörvény
Na, nem ecsetelném a szlovák nyelvtörvény elfogadásával generált vitákat, felháborodásokat, véleményeket, mert akit érdekelt az úgy is utána nézett, akit meg nem érdekelt az amúgy is kapott mindenhonnan annyi infót, amiből tudja, hogy kb. miről is van szó. Én egy kicsit másfelől közelíteném meg a dolgokat. Segítségül hívtam a régi blogom egyik bejegyzését, ami a minap jutott az eszembe. A szerzőjét a szövegnek sajnos nem tudom mivel, a kedves volt lakótársam szobájában ólálkodott könyvben találtam valamikor régen és elolvastam, mert nagyon érdekesnek véltem. Ha valaki tudja a szerzőjét, akkor kérem kommentben írja meg. Most megosztom veletek is.
Már csak azért is érdemesnek találtam elhozni nektek, mert aki elolvassa, egy kicsit is átérezheti, hogy mit jelent korlátozni egy ilyen szép nyelvet. Mit jelenthet megfosztani embereket ilyen érték használatától , és aki ezt megpróbálja az vagy elmebeteg, vagy nem képes felfogni ennek a veszélyét. “Nyelvében él a nemzet.” – mondotta Gróf Széchenyi, és milyen igaza volt. Ha egy kisebbséget megfosztasz saját nyelv használatától, akkor gyökerében fojtottad el, lassan “kiszárad és elvész”.
“Azon tűnődtem a minap, hogy ha anyanyelvem nem a magyar volna, mi mindent nem tudnék megtanulni ebből a nyelvből. Csak úgy hirtelenében felsoroltam magamban néhány “apróságot”, melyet — legjobb hitem szerint — sohasem tudnék megtanulni, ha történetesen nem magyarnak születtem volna.
Mindenekelőtt a tárgyas és a tárgyatlan igeragozást, de ez köztudomásúan nehéz minden idegen ajkúnak. Nem tudnám továbbá megtanulni, hogy a ló tárgyesete lovat, de a hó tárgyesete nem hovat, hanem havat, és a só tárgyesete nem sovat, nem is savat, hanem sót. És ha már a tárgyeseteknél tartunk, aligha menne a fejembe, hogy a tű tárgyesete a tűt, de a fű tárgyesete füvet, valaki ígérhet nekem füvet és fát, de ha mindent ígér, csak füvet és fát nem, akkor azt mondom: fűt-fát ígér, tehát a füvet is úgy ígéri, mintha tüvet, pardon, tűt ígérne.
Nem tudom, valaha is elsajátítanám-e, hogy a kalbász fűszeresebb, mint a kolbász, a randa csúnyább, mint a ronda, és a beretva élesebb, mint a borotva.
Na és persze az ikes igék. Nem könnyű ügy. Azt bizonyosan megtanulnám, hogy az ember nem esz, hanem eszik, sőt az állat is eszik és nem esz, sőt a fene is eszik, mert ha durván akarom elhárítani az ételt, amivel megkínálnak, így kiáltok fel: eszik a fene. De ha megbánom, hogy nem fogadtam el, akkor már esz a fene, vagy is a fene is csak akkor eszik ikesen, ha nem engem esz, egye meg a fene, de bonyolult!”
Hát ennyi lenne a magam módján az én kis tiltakozásom a szlovák nyelvtörvény ellen.
